Már régóta foglalkoztatott a műlegyező horgászat gondolata, de a tettek mezejére csak ez év júniusában léptem. A felszerelés beszerzését követően elkezdtem a közelünkben lévő füves sportpályán gyakorolni a dobásokat, több - kevesebb sikerrel. Kaptam segítséget a közelemben élő Kövi Gábortól is, aki megnyugtatott, hogy egyáltalán nem vagyok reménytelen eset. Még sokat kell gyakorolni ahhoz, hogy igazán szépek legyenek a dobásaim, de eltökélt szándékom, hogy megtanuljam.
Mivel a nyaramat és a nyári horgászatomat megoldottam egy térdszalag szakadással így csak szeptember közepén érkezett el az idő, hogy élesben is kipróbáljam a legyezést. Az első horgászat alkalmával mindent megtapasztaltam arról, hogy milyen úgy legyezni, hogy a zsinórtartó tálcát otthon hagyom, és nem győzöm kibogozni a zsinórt a lábam alatt lévő gazból – kínomban az a megoldás született, hogy a merítőhálót vettem a lábam közé és abba fejtettem le a zsinórt - vagy, hogy a legyet a mögöttem lévő csipkebokorról kell leszednem. Biztatónak tűnt azonban, hogy a nap végén egy rávágásom azért volt a kis wooly-ra.
Ezt követően a lelkesedésem tovább fokozódott, és a gondolataim már a következő horgászaton jártak, valamint azon, hogy ki kell próbálni a légykötést is, mert az lenne csak az igazi, ha az első halamat az általam kötött léggyel fognám meg. Természetesen következett a légykötéshez szükséges eszközök és anyagok beszerzése, majd pedig este, amikor a család már lepihent az első legyem megkötése amit sorra követett a többi is.
Aztán volt még több eredménytelen próbálkozás, de ez sem szegte a kedvemet, hiszen jó levegőn szép környezetben voltam, és még ha csukát nem is sikerült fogni, de a dobásokat gyakoroltam, valamint egyre több mindent megtapasztaltam, hogy mit is kell a legyezésnél másként csinálni.
Volt gyerekkori barátom – aki már több éve horgászik ezen a vízen és sok csukát fogott- mondta, hogy mit cifrázom itt a dolgokat, kishalat kell úsztatni aztán jön az a csuka. Nekem az volt a válaszom, ok, de én akkor is LEGYEZVE akarom megfogni, mert engem nem az érdekel, hogy fogok-e csukát vagy nem, hanem az, hogy legyezve fogjam meg. Igazán csak Feri kollégám értett meg és biztatott folyamatosan, aki már több éve műveli a pergető horgászatot és ezen a területén jelentős tapasztalatra tett szert, valamint a horgászatról vallott felfogásunk is nagyon hasonló.
Október 16-án délelőtt aztán ismételten "bevetésre" kellett indulnom. Az időjárás nagyon kellemes volt, szépen sütött a nap és a szél is alig lengedezett. Elhatároztam, hogy nem fogok hosszú partrészt bejárni, hanem egy viszonylag rövid kb 100 méteres szakaszt fésülök át alaposan. Az elhatározásomnak megfelelően elkezdtem szépen feltérképezni a vizet a hatos horogra kötött wooly-val, melynek eredményeképp alig 20 perc dobálás után éreztem a rávágást a kezemben lévő zsinóron. Meglepetésemben elkezdtem húzni befelé a zsinórt és érzékeltem, hogy rajt van a csuka, de mivel nem akadt meg rendesen a horog, épp a merítés pillanatában egy gyors ugrással már szabadult is és tovább állt. Mivel kiskorú volt - kb 30-as- biztos, hogy még nem akart fényképezkedni. Még nagyobb lelkesedéssel folytattam a horgászatot amikor a túlsó partról komoly csámcsogásra lettem figyelmes.
A teheneknek bizony megjött az étvágyuk.
Arra gondoltam, ha ezek ilyen jóízűen esznek, talán a csukáknak is megjön az étvágyuk. A következő lendítés után szépen szakaszosan elkezdtem behúzni a 1/0-ás horogra kötött h&h clousert, amikor a zsinórom elnehezedett, amire egy határozott ráhúzással válaszoltam és a botom már szép ívben hajlott is a következő páciens alatt. Bevallom egy kicsit zavarban voltam, mert hirtelen még az orsó kezelése is idegennek tűnt a megszokott pergető orsó után, de gyorsan úrrá lettem a helyzeten és magabiztosan emeltem ki az első legyezve fogott csukámat.
az első csukám
Gyors fényképezés és mérés (42) után mehetett vissza tovább vadászni és nőni. Folytatva a horgászatot, tőlem alig 5-6 méterre a partszélen komoly csobbanásra lettem figyelmes. Már helyeztem is át a streamert a csobbanás közelébe, és minden idegszálammal koncentráltam a következő csukára. A zsinóron tompa nehezedést éreztem, bevágtam és tudtam, hogy megvan a csuka. Ahogy közeledett a parthoz akkor láttam, hogy ez bizony nem csuka, hanem egy szép süllő. Alig akartam hinni a szememnek, mert ezen a horgászhelyen bizony ritka vendég.
és az első süllőm
A fotózás és a mérés (38) után azonban úgy éreztem, hogy egyszerűen muszáj ezt a szép példányt a gasztronómiai élvezeteknek szentelni, így hát nem került sor a visszaengedésére.
Nagyon örültem neki, hogy ilyen bőkezűen ajándékozott meg a természet, így az aznapi pecát befejezve szép élményekkel indultam haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése