Ismét wooly

Ferivel ma ismét a halak nyomába eredtünk. Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, szélcsendes, 0 fok körüli a hőmérséklet, nyoma sincs az előző napok viharos szeleinek. A víz is ugyanezt a nyugalmat árasztotta, halmozgásnak nyoma sem volt. Horgászatunkat nagymértékben befolyásolta, hogy a víz kezelője egyszerűen képtelen kialakítani, jogilag is rendezni a horgászrendet, azt, hogy mely részeken szabad a horgászat, ill. melyek a tiltott területek. Sajnos itt mindig "szájhagyományok" útján terjed az éppen aktuális információ.Úgyhogy ragaszkodva az általunk ismert jogi állapothoz, azt tiszteletben tartva horgásztunk. A délelőtt részemről eredménytelenül telt, Ferinek sikerült egy szép kis sügeret fogni, és néhány koppintása volt. A délelőtti nyugalmat, csak a magasban elhúzó vadlibák hangos kajabálása törte meg. 

Eldöntöttem, hogy itt az alkalom, hogy kipróbáljam új botomat, egy redington pursuit wf5-öst, így a nap hátralévő részében a legyezést ezzel a bottal folytattam.

Délkörül, pár falat elemózsia elfogyasztását követően arra az elhatározásra jutottunk, hogy ellátogatunk a Malom-csatornára. Mindkettőnk számára ismeretlen volt a víz, csak olvastunk róla a neten, az engedélyünk pedig lehetővé tette, hogy itt is horgásszunk.

Az első benyomás nagyon vegyes volt. Iszonyú nehéz terep, igazi kihívás egy legyező horgásznak, de ettől vált izgalmassá a dolog. Aránylag nagy túrát tettünk, és fokozatosan fedeztem fel a víz egyre izgalmasabb részeit. Nekem nem sikerült semmit fogni, de nagyon örültem annak, hogy Feri pergetve megakasztott egy kis csukát. Számára is nagy élmény volt. Elhatároztuk, hogy tavasszal hatalmas horgásztúrákat fogunk tenni ezen a vizen, nyomába eredve a domiknak és a sügereknek.

                                                                   Malom-csatorna

                                                                   Malom-csatorna

                                                                   Malom-csatorna

                                                             

Még másfél óránk maradt a délutánból, úgyhogy visszamentünk a kiinduló helyre, annak reményében, hogy  hátha "feléledt" a víz. Pár dobás után határozott rávágást éreztem a kis wooly-ra, és már emeltem is ki ezt a gyönyörű sügért. Bevallom, hogy ez a hal ezidáig nem került az érdeklődési körömbe, pedig a horgászengedélyemben az első dátum 1983. Már értem, hogy Szmutni Ákos Legyezőhorgászat című könyvében miért írja azt, "Horgászata annyira élvezetes és szórakoztató, hogy igazán minden védelmet megérdemel." Ezt én is így gondolom, ezért fotózás után mehetett vissza. 

                                                                    Az első sügér

Pár perc múlva sikerült még egyet megakasztani, de a nagy fickándozásba leakadt. A redington jól vizsgázott és a fenti szép sügérrel sikerült "felavatni."
Hazafelé megbeszéltük a nap történéseit, és természetesen már készülünk a következő pecára.

P.L.

A wooly bugger volt a nyerő

Kedden (29-én) Ferivel összehoztunk ismét egy közös pecát, és meglátogattuk kedvenc patakunkat. A víz csendes volt és az előző napi novemberi "tavasznak" nyomát sem találtuk. Hideg ködös időben kb. 8.30 körül indultunk horgászni. Elhatározásomnak megfelelően - mivel korábban már eredményes volt - h&h clouser-ral kezdtem a legyezést, de semmi érdeklődés nem mutatkozott iránta, így váltottam zonkerre, majd következett a 6-os horogra kötött wooly bugger. Nem kellett túl sokat várni, a harmadik dobásra már volt is egy 38-as önként jelentkező.

     

Felfelé haladva a patak mellet, igyekeztem alaposan átfésülni a vizet és sikerült is oldalba akasztanom egy kis kárászt.

A délelőtti események ezzel gyakorlatilag befejeződtek. Mivel viszonylag hosszú utat tettem meg, így elindultam visszafelé. Útközben találkoztam pár horgásszal és összefutottam Ferivel is, aki beszámolt a délelőtti fogásokról. Később ismét oldalba akasztottam egy kárászt.

A délután hátralévő részét az ipszilonnál töltöttem, ahol ezt a 42-es csukát fogtam.

 

Összességében egy jó horgásznapot tudhattunk magunk mögött, Ferivel hazafelé megbeszéltük a tapasztalatokat, és ha valaki netán kíváncsi hogy Ő mit fogott pergetve itt elolvashatja. 

Az 54-es

Szombat délutánra kaptam kimenőt a családtól, így egyértelmű volt, hogy megyek legyezni. Ebéd után már alig vártam, hogy indulhassak. Amikor megérkeztem a vízhez egész furcsa volt, hogy a szokott parkoló tele volt autóval és szemmel láthatóan sokan hódoltak horgász szenvedélyüknek. Mivel jobban szeretem magányosan járni a vizet, ezért úgy döntöttem, hogy egy kevésbé "felkapott" részt választok, de itt is viszonylag nagy volt a nyüzsgés. Már elmúlt 13.30 is mire nekiláttam a horgászatnak. Szép lassan elkezdtem az általam ismert részeket átfésülni. A dobásokat kicsit nehezítette, hogy időközben feltámadt a szél, de sikerült megbirkózni a feladattal. Látszott a vízen, hogy tele van élettel, de inkább a békés halak mozgásától, mintsem a rablásoktól. Egy nádfallal benőtt partszakaszon próbálkoztam kivitelezni a dobásokat - néha ugyan a streamer fennakadt mögöttem a nádon - de olyan ígéretesnek tűnt a hely, hogy ez a probléma nem zavart. A negyedik vagy ötödik dobás után úgy éreztem mintha leakadtam volna, de ahogy ezt végiggondoltam, már éreztem a boton, hogy itt nem erről van szó. A scierra szép ívben meghajlott és most mutatta meg először, hogy igenis komoly tartalékok vannak még ebben a 7-es botban. Minden erőltetés nélkül szépen nyugodtan emeltem ki ezt a szép 54-es csukát.

   

Tudom, hogy sokaknak nem nagy szám ekkora csukát fogni, de nekem eddig ez volt a legnagyobb.  Mivel előre megfontolt szándékkal már induláskor elhatároztam, hogy ha sikerül csukát fognom, akkor abból karácsonyi gombás csukagombóc leves lesz, így a horgászatot befejezve indultam haza.

Novemberi csukázás

Már régóta terveztünk Ferivel egy újabb közös pecát, így hát november 3. napjára megbeszéltük, hogy szervezünk egy hosszabb kiruccanást. Ahogy reggel beültem az autóba az járt a fejemben, hogy álmodni se lehetne jobb csukázó időt. A hőmérséklet 4-5 fok, kicsit párás, ködös a levegő, szóval ideális minden a csukafogáshoz. A megbeszélt helyen találkoztunk és mindketten besózva vártuk, hogy újra a kedvenc vizünkön horgászhassunk. Ahogy megérkeztünk, engem egy kicsit aggasztott, hogy rengeteg hordalékot hozott le a víz, de sebaj, engem ma senki és semmi nem tántoríthat el a horgászattól.

                                                    egyáltalán nem volt biztató a víz

Gyorsan összeraktuk a felszereléseinket, Feri elindult pergetni én pedig legyezni. Mivel a képen látható okok miatt esélytelennek láttam a halfogást a víz ezen részén, úgy döntöttem, hogy elindulok felfelé, és aprólékosan átfésülöm a terepet. Gyakorlatilag minden általam ismert helyet igyekeztem vallatni, de az eredmény 0 volt. Nem vagyok egy beszélgetős típus horgászat közben, így az ellenőrrel is csak pár szót váltottam aki elújságolta, hogy már öt csukát fogott - mert kellemesebb a munka ha közben perget is - és, hogy lejjebb fogtak szép csukákat. Nem értettem,  hiszen onnan jövök és senki nem fogott semmit. Közben találkoztam Ferivel, be eredményről nem tudott beszámolni. 

Már kora délután volt amikor elindultam visszafelé, és az általam még favoritnak vélt helyeket próbáltam ismét meghorgászni zonkerrel, woolyval, clouserrel, de semmi eredmény. Ferinek közben sikerült egy szép sügért fogni. A távolban ismerősnek tűnő horgászokat pillantottam meg, mint kiderült gyerekkori barátom munka után testvérével és egyik kollégájával beugrott csukát fogni. Ide oda szaladgáltak a vízparton, hol pergettek, hol pedig kishalat úsztattak. Gyors dobálás itt - ott és már mentek is odébb. Azért jól megnéztek, hogy mi a "rossebet" csinálok, mondtam legyezek. Az meg mi, lehet ezzel az ostorral egyáltalán halat fogni? Mondtam, hogy igen, de láttam rajtuk, hogy ezt nem hitték el. Természetesen a további élcelődések sem maradtak el, de engem ez nem érdekelt.

Lassan közeledett az hazaindulás ideje. Egy kicsit elfáradt a térdem, ezért úgy döntöttem, hogy amíg Feri perget még egy fél órát, beülök az autóba és pihenek.

Arra lettem figyelmes, hogy azt hallom " azért fogtam meg, mert a wobblerre rá volt írva, hogy légy". Na mondom ezt már megnézem miről van itt szó, hát nem nagyon jutottam szóhoz. Akkor látom, hogy Feri mellett a fiúk már három csukát fogtak - korábban egy leakadt - egy teszkós wobblerral. 

Ez volt az a pillanat amikor az ember szóhoz sem jut.

Ismerve a srácokat, hazáig azon röhögtek, hogy kb 1 órát horgásztak és megfogták a csukákat, ezek meg hiába voltak lenn egész nap - pergettek, legyeztek- de a sügeret leszámítva semmit nem fogtak.

Amikor hazaértem a hatéves kislányom megkérdezte:

- Apa fogtál halat?

- Nem

- Akkor meg mi tartott ilyen sokáig?

Erre a kérdésre a fent leírtak után nem nagyon tudtam válaszolni, és egész este az jár a fejemben, hogy mit kellett volna másképp csinálni.

Aztán rájöttem... a másik sapkámat kellett volna felvenni! 

A kitartás meghozta a várt csukát és a ...

Már régóta foglalkoztatott a műlegyező horgászat gondolata, de a tettek mezejére csak ez év júniusában léptem. A felszerelés beszerzését követően elkezdtem a közelünkben lévő füves sportpályán gyakorolni a dobásokat, több - kevesebb sikerrel. Kaptam segítséget a közelemben élő Kövi Gábortól is, aki megnyugtatott, hogy egyáltalán nem vagyok reménytelen eset. Még sokat kell gyakorolni ahhoz, hogy igazán szépek legyenek a dobásaim, de eltökélt szándékom, hogy megtanuljam.

Mivel a nyaramat és a nyári horgászatomat megoldottam egy térdszalag szakadással így csak szeptember közepén érkezett el az idő, hogy élesben is kipróbáljam a legyezést. Az első horgászat alkalmával mindent megtapasztaltam arról, hogy milyen úgy legyezni, hogy a zsinórtartó tálcát otthon hagyom, és nem győzöm kibogozni a zsinórt a lábam alatt lévő gazból – kínomban az a megoldás született, hogy a merítőhálót vettem a lábam közé és abba fejtettem le a zsinórt - vagy, hogy a legyet a mögöttem lévő csipkebokorról kell leszednem. Biztatónak tűnt azonban, hogy a nap végén egy rávágásom azért volt a kis wooly-ra.

Ezt követően a lelkesedésem tovább fokozódott, és a gondolataim már a következő horgászaton jártak, valamint azon, hogy ki kell próbálni a légykötést is, mert az lenne csak az igazi, ha az első halamat az általam kötött léggyel fognám meg. Természetesen következett a légykötéshez szükséges eszközök és anyagok beszerzése, majd pedig este, amikor a család már lepihent az első legyem megkötése amit sorra követett a többi is.

Aztán volt még több eredménytelen próbálkozás, de ez sem szegte a kedvemet, hiszen jó levegőn szép környezetben voltam, és még ha csukát nem is sikerült fogni, de a dobásokat gyakoroltam, valamint egyre több mindent megtapasztaltam, hogy mit is kell a legyezésnél másként csinálni.

Volt gyerekkori barátom – aki már több éve horgászik ezen a vízen és sok csukát fogott- mondta, hogy mit cifrázom itt a dolgokat, kishalat kell úsztatni aztán jön az a csuka.  Nekem az volt a válaszom, ok, de én akkor is LEGYEZVE akarom megfogni, mert engem nem az érdekel, hogy fogok-e csukát vagy nem, hanem az, hogy legyezve fogjam meg. Igazán csak Feri kollégám értett meg és biztatott folyamatosan, aki már több éve műveli a pergető horgászatot és ezen a területén jelentős tapasztalatra tett szert, valamint a horgászatról vallott felfogásunk is nagyon hasonló.

Október 16-án délelőtt aztán ismételten "bevetésre" kellett indulnom. Az időjárás nagyon kellemes volt, szépen sütött a nap és a szél is alig lengedezett. Elhatároztam, hogy nem fogok hosszú partrészt bejárni, hanem egy viszonylag rövid kb 100 méteres szakaszt fésülök át alaposan. Az elhatározásomnak megfelelően elkezdtem szépen feltérképezni a vizet a hatos horogra kötött wooly-val, melynek eredményeképp alig 20 perc dobálás után éreztem a rávágást a kezemben lévő zsinóron. Meglepetésemben elkezdtem húzni befelé a zsinórt és érzékeltem, hogy rajt van a csuka, de mivel nem akadt meg rendesen a horog, épp a merítés pillanatában egy gyors ugrással már szabadult is és tovább állt. Mivel kiskorú volt - kb 30-as- biztos, hogy még nem akart fényképezkedni. Még nagyobb lelkesedéssel folytattam a horgászatot amikor a túlsó partról komoly csámcsogásra lettem figyelmes.

                                                          A teheneknek bizony megjött az étvágyuk.

Arra gondoltam, ha ezek ilyen jóízűen esznek, talán a csukáknak is megjön az étvágyuk. A következő lendítés után szépen szakaszosan elkezdtem behúzni a 1/0-ás horogra kötött h&h clousert, amikor a zsinórom elnehezedett, amire egy határozott ráhúzással válaszoltam és a botom már szép ívben hajlott is a következő páciens alatt. Bevallom egy kicsit zavarban voltam, mert hirtelen még az orsó kezelése is idegennek tűnt a megszokott pergető orsó után, de gyorsan úrrá lettem a helyzeten és magabiztosan emeltem ki az első legyezve fogott csukámat.

                                                                                   az első csukám

Gyors fényképezés és mérés (42) után mehetett vissza tovább vadászni és nőni. Folytatva a horgászatot, tőlem alig 5-6 méterre a partszélen komoly csobbanásra lettem figyelmes. Már helyeztem is át a streamert a csobbanás közelébe, és minden idegszálammal koncentráltam a következő csukára. A zsinóron tompa nehezedést éreztem, bevágtam és tudtam, hogy megvan a csuka. Ahogy közeledett a parthoz akkor láttam, hogy ez bizony nem csuka, hanem egy szép süllő. Alig akartam hinni a szememnek, mert ezen a horgászhelyen bizony ritka vendég.

                                                                                    és az első süllőm

A fotózás és a mérés (38) után azonban úgy éreztem, hogy egyszerűen muszáj ezt a szép példányt a gasztronómiai élvezeteknek szentelni, így hát nem került sor a visszaengedésére. 

Nagyon örültem neki, hogy ilyen bőkezűen ajándékozott meg a természet, így az aznapi pecát befejezve szép élményekkel indultam haza.